Harmadik

Másnap reggel telefoncsörgésre ébredtem. Álomkórosan érte nyúltam és vakon fogadtam a hívást.

-Jó reggelt álomszuszék!- Nevetett a telefonba Sarah.

-Mi a fene van mindenkivel? Mondd.-Sóhajtottam beletörődve a sorsomba, hogy már sosem fogok délig aludni.

-Itt van nálam a húgom, Juliet és a barátja, Andy...Be szeretnélek mutatni nekik.

-Most?-Nevettem fel kényszeredetten.

-Fél óra múlva? Starbucks?

-Legyen. Puszi.-Tettem le.

Kiment az álom a szememből. Felpattantam és rohanni kezdtem a fürdőszoba felé. Zihálva támaszkodtam meg a mosdókagyló két oldalán. Szemhéjtussal kihúztam a szemem, évtizedekig vacilláltam hogy mit vehetnék fel, nem igazán szokott bajom lenni ezekkel a dolgokkal de most... végül írtam egy SMS-t Ashnek, hogy mára be ne tervezzen semmit, majd nagyot sóhajtva készen álltam a találkozásra. Kilépve az ajtón megcsapott a szokatlanul hűvös levegő, ezért visszarohantam egy bőrkabátért.

Sétáltam egy jó ideig, mire megérkeztem a cipőm sarka elkophatott volna.

Benyitottam a kávézóba, a csengő pedig halkan jelezte érkezésemet. Messziről kiszúrtam a barátnőmet. A két idegen háttal ült nekem. Az egyikük egy szőkés hajú nagyon csinos lány, kedvesen felém nyújtotta a kezét.

-Juliet Simms.

A mellette ülő srác, gondolom ő lehetett Andy, követte a példáját.

-Andy Biersack.-Eresztett meg egy ezerwattos mosolyt.

-Örülök nektek! Rebecca Weller.

Kávét rendeltünk majd beszélgetni kezdtünk. Megtudtam, hogy mind a ketten zenélésből élnek és van egy Hollywoodban tanyázó bandájuk ami Black Veil Brides néven fut. És hogy Ashley is a tagja... Kérdések sorozata indult el bennem. Miért nem mondta? Mégis mikor gondolta tudatni velem hogy sztár? Mikor lelép koncertezni? Nem hiszem el... Csendben meredtem magam elé.

-Becca! Hahó..-Integetett Sarah a szemem előtt a kezével. Kissé elbambulhattam. Szegény Juliet. Már régóta beszélhetett hozzám.

-Ne haragudj-Mosolyogtam bocsánatkérően.

-Ugyan... Nincs kedved valamikor vásárolni menni?

-Hát, amikor neked jó! Legalább jobban megismerkedhetnénk közben.

-Eljöhetnél az egyik próbára.- Vetette közbe Andy. Bemutatunk a többieknek.

-Aha...hát...én benne lennék, ha ti is.-Találtam meg végül a megfelelő mondatot. Bár mosolyogtam és kedvesen válaszolgattam a kérdések sorozatára, nem hagyott nyugodni a tudat, hogy a legjobb barátom hazudott nekem. Nem akartam lepasszolni őket. Azonban Ash SMS-t küldött. Találkozni akar? Na azt nem! Vagyis...várjunk...adnom kell neki egy esélyt hogy megmagyarázza. Visszaírtam neki, hogy nemsokára indulok.

-Baj van?-Kérdezte aggodalmas hangon Andy.

-Dehogy is! Sajnos mennem kell, srácok.-Öleltem meg mindegyiküket.

Hosszas búcsúzkodás után lassan dél felé járt az idő, úgyhogy Ashl-sel megbeszéltünk egy ebédet. Mikor odaértem, már mosolyogva várt rám, de amikor meglátott, az öröm mintha odafagyott volna az arcára. Megölelt, de én csak mereven álltam. 

-Mi baj?-Nézett rám értetlen arccal.

-Ugyan Ash... Ne játszd meg magad. Nincs semmi csak essünk már túl ezen az egészen.

-Jól hallottam? Essünk túl? Azt hittem örülsz nekem.

-Igen. Örülök, és örültem is, de...

-De mi?

-Nem fontos-Haraptam el a mondanivalómat. 

Annyira hülyén hangzik, hogy számon kérném rajta hogy van egy bandája. Illetve nem is lenne baj, ha nem a Hollywood leghírhedtebb fiúbandájáról lenne szó.

-De fontos! Igen is fontos!

-Együnk.

-Rendben. Miért hívattál ide? Gondolom nem szimplán csak mert nem akarsz egyedül ebédelni egy átlagos szombat délutánon.

A pincér kijött az asztalunkhoz Ashley pedig rendelt mindkettőnknek.

-Valóban nem...El akartam mondani valamit...Szóval...

-Szóval? Már jól kezdődik.

-Szia! Te vagy Ashley Purdy?-Jött oda az asztalunkhoz egy nagymellű huszonév körüli lány.-Kaphatnék egy autogramot? Juuj, annyira oda vagyok érted, iszonyú helyes pasi vagy!-Áradozott.

-Köszi-Mondta majd megpuszilta a lányt. Annak viszont ennyi nem volt elég. Szépen rányomult. Bennem meg megállt az ütő.

-Ne haragudjatok, nekem ki kell mennem.-Álltam fel az asztaltól. Úgy éreztem elárultak. Meg akart beszélni valamit. Kirohantam a mosdók felé vezető folyosóra. 

Majd be a legelső fülkébe. Összekuporodtam a lehajtott ülőkén, és iszonyú bénán festhettem. Egy lány a lehajtott WC fedőn a város legszebb éttermében, elmosódott sminkkel, bőgve. Ez azonban nem tudott érdekelni. Kopogtattak. Egyszer, aztán megint.

-Bec, nyisd ki az ajtót! Beszéljük meg! Gyere ki! Kérlek...

-Menj el, menj, ne is lássalak. Bárcsak ne tudnám mi van veled. Bár ne tudnám, hogy Hollywoodi szupersztár vagy, aki miközben a legjobb barátjával ebédel, simán elmegy smárolni a fanjaival, bár ne tudnám, hogy bárkit megkaphatsz... Bár ne tudnám hogy... hogy éppen a női mosdóban vagy!-Nyitottam ki az ajtót.Nem mondhattam ki... Nem...Pedig tudnia kell...El akartam mondani neki, hogy bár ne tudnám, hogy ő az a srác akit sosem érdekelnék.

-Nem érdekel, nem érdekel ez az egész. Ezért hívtalak ide. El akartam mondani...

-Akkor mégis miért nem tetted?

-Hogy miért? Talán mert nem akartam, hogy emiatt másképp nézz rám, vagy hasonlók. Nem akartam hogy bármi is megváltozzon köztünk.

Aha. Szóval nem akarja hogy megváltozzon ami köztünk van. Rendben. Akkor így állunk.

-Hazamegyek.-Jelentettem ki.

-Elkísérlek.

Csendben elindultuk. Mikor a házunk elé értünk, megállított és maga felé fordított. Szinte kényszerített, hogy a szemeibe nézzek. Elvesztem bennük. -Mogyoróbarna szemei vannak-Gondoltam. Úristen. Mekkora hülye vagyok.

-Ne haragudj rám.-Mondta, majd puszit adott az arcomra és hátrálni kezdett. Megégette a bőrömet. Hiszen ő mondta, hogy nem akar többet mint barátság. Nem akar változtatni. Emellett már eltörpült a bandás kis incidensünk.Végül eltűnt az utca végén. Beléptem és levágva magam a kanapéra, úgy ahogy voltam, álomba sírtam magam.