Hatodik

Felbattyogtam a szobámba, és kínok között azért szorítottam, hogy Ash holnap ne emlékezzen semmire. Haza akartam menni, szóltam hát Jake-nek hogy vigyen el ha gondolja. Úgyis megbeszélnivalónk akad. Suttogta a kisördög az agyamban pimaszul. Nagyon jól éreztem magam meg minden, de rettegtem, hogy ha Ash felébred mindenre emlékszik. Ami egyenlő a halállal. Gyakorlatilag szerelmet vallottam neki. De nem csak én. Ő is. Kuncogva, szinte öntudatomon kívül voltam a boldogságtól. Nem is néztem mit teszek. A lábaim öntudatlanul vittek Ash szobája felé. Kopogtatás nélkül benyitottam, Ő pedig az ágyában az igazak álmát aludta, pontosan ahogyan hagytam. Felhajtottam a takaró szélét és mellébújtam. Mordult egyet és átkarolta a nyakamat.

-Szeretlek!Nem akarlak elveszteni amiatt a ribanc miatt!-Kiabálta-Becca... kérlek...

Erre nem tudtam mit mondani. Olyan őszinte volt, még ha csak álmában mondta is, hogy szorosan magamhoz öleltem.

-Sosem veszítesz el-Suttogtam és Ash mellkasára dőlve elnyomott az álom.

***

Másnap...ha nem is reggel, különös oknál fogva ugyanabban a pozícióban feküdtünk, azzal a különbséggel, hogy Ashley mosolyogva pásztázta az arcomat arra várva, hogy kinyissam a szemeimet. Meg is történt. Felmordultam amit hangos kacagással díjazott.

-Mennyi az idő?

-Még korán van...

Ránéztem az éjjeliszekrényén álló fekete kvarcórára, ami viszont éppen az ellenkezőjét jelezte és hangos csipogással köszöntötte a déli 12 órát.Felültem az ágyban, és úgy éreztem tudnia kell mindenről.

-Ugye azt tudod hogy álmodban beszéltél?-Mosolyogtam.

-Honnan tudnám? Aludtam. És mit mondtam?-Kérdezte kíváncsian.

-Hát ha nagyon tudni akarod... Szeretlek!"Nem akarlak elveszteni amiatt a ribanc miatt!Becca... kérlek..." Ezt mire véljem?

-Az igazság az, hogy ezt jobb lett volna éberen a tudtodra adnom, de így se volt semmi.

-Várj, várj várj! Milyen ribancról beszélsz?

-Hát...Monica általánosból. Kicsit visszamehettem az időben...-Nézett felfelé 

-Csak egy csöppet.

-Figyelj-Fordított maga felé-Nem vagyok jó az érzéseim kimutatásában. Nem is nagyon hangoztatom másoknak ha szeretem őket. De neked szívesen elmondanám akárhányszor csak kéred, hogy menthetetlenül beléd szerettem. És szeretném ha adnál nekem egy esélyt, hogy megmutassam, mennyire fontos vagy nekem.

Egy hang se jött ki a torkomon. Ashley Purdy szeret. Épp az imént vallott nekem szerelmet, én meg csak ülök itt mint akit fejbevertek... Gratulálok magamnak.

-Ez...ez... nem is tudom... olyan váratlanul ért. De mi lesz a fotósaiddal? Az újságokkal? A rajongóiddal? Az egészet elveszítenéd egy ilyen idióta miatt mint én. Hagyj egy kis időt nekem...

Felpattantam és kisiettem a szobából. Úgy döntöttem, gyalog megyek és kiszellőztetem a fejem. Hagytam egy papírlapot a fiúknak hogy el kellett mennem és kiléptem a csendes külvárosba. A hideg pirosra csípte az arcomat mire hazaértem. Benyitottam és ledőltem a kanapéra úgy ahogy voltam, ruhástól. Zakatolt az agyam. Tényleg bármit megtenne? Bevállalná? Miattam szenvedne? Hiszen erre vártam egészen mióta megismertem, most meg...csak nézek magam elé és várom a csodát. 

-Ennek véget kell vetnem-Mormogtam magamban és kiléptem a bejárati ajtón.