Hetedik

Srácok! Nagyon sajnálom a késést, de gyakorlatilag semmi erőm nem maradt az írásra, meg ezer dolgom volt, azért remélem ez a rész elnyeri majd a tetszéseteket! ;) Hát akkor... Jó olvasást!

A lépéseim zaja csaknem elhalt az utca zajos forgatagában. Szinte repültem át a városon, és remélni mertem, hogy Asht otthon találom még. Erőfeszítések árán verekedtem magam centiről centire a tömegben. Hihetetlen, hogy mindenkinek akkor van dolga, amikor életbevágóan fontos találkozóm van a legjobb barátommal. Aki ha mindent jól remélek, nem sokáig marad már a legjobb barátom. Végre megpillantottam a fekete vaskaput, amely mögött Ashley háza állt. Tétova léptekkel indultam el. Nem tudtam, csöngessek-e vagy sem. Végül tétován a gombra helyeztem az ujjamat és felhangzott a csörömpölés. Az odabent eddig dübörgő zene hirtelen elhellgatott és léptek közeledtek. Már nem volt visszaút. Nem is akartam, hogy legyen. Az ajtó kitárult, és Ashleyt pillantottam meg, szokásos fekete gönceivel. Gyönyörű mogyoróbarna szemei ragyogtak még ebben a haloványka napsütésben is.

-Hát eljöttél...-Szólalt meg bizonytalanul.

-Döntöttem.

-Ééés...?-Kérdezte.

-Bemehetek?

-Hogyne, persze-Tárta ki előttem a feketére lakkozott ajtót, majd betessékelt.

***

Levetettem a cipőmet, majd a kanapén felhúzott lábbal elhelyezkedtem vele szemben. 

-Az igazság az, hogy már régebben is el akartam neked mondani mit érzek. De valahogy sosem volt rá alkalmam. Ezerszer is megpróbáltam szavakba foglalni ami itt belül van, de lehetetlen. A szeretlek gyenge kifejezés. Azóta gyenge, mióta az első napon az iskolában odaültél mellém, és törődtél velem mikor baj volt, ott voltál ha boldog voltam, mindig is te voltál az egyetlen... Az egyetlen akit igazán... Szívből szerettem-Fejeztem be végül.

Hitetlenül bámult rám egy darabig, majd arcát közelítette az enyém felé. Néhány centire tőle megállt, én pedig ziháló, egyenetlen légzését hallgattam.Szemei az arcomról az ajkaimra siklottak, majd mintha csak engedélyre várna, könyörgően nézett rám. Biztos voltam benne hogy ezt akarom. Aprót bólintottam. Gyengéden megcsókolt, majd újra és újra. Tenyerét a tarkómon pihentette, én pedig önkéntelenül dús fekete hajába túrtam és meghúztam egy tincset. Felmordult. 

-Mióta várok már erre...- Suttogta a számba. 

Szőke hajamamt simogatta, mire valami megmagyarázhatatlan bizsergés kerített hatalmába. Az érintése égette a bőrömet. Szerettem. Végérvényesen és visszavonhatatlanul.

Egy idő után levegő hiányában elváltunk egymástól. Megismételhetetlen pillanat volt. A szemembe nézett, majd adott egy csókot a homlokomra. A bőröm perzselte. A lepkéim pedig őrülten táncoltak a gyomromban.

-Akkor... mi... most...-Kezdte, de leállítottam.

-Mi. Mostantól mi vagyunk. Nem csak te és én-Mosolyogtam rá boldogan, mintha még  magam se hinném el amit mondok... nem is sikerült. Hihetetlen volt. És csak mi ketten a világ közepén. Ő és én. Jöhetett akárhány fotós...

-Ki fogjuk bírni...-Gondoltam, majd még egyszer megöleltem, szorosan, mintha sosem akarnám elengedni. Nem is akartam. De sajnos semmi nem tart örökké, így kihasználtam amit lehetett és egyszerűene csak boldog akartam lenni.
 Nem számít, mit hoz a holnap.

Hatodik

Felbattyogtam a szobámba, és kínok között azért szorítottam, hogy Ash holnap ne emlékezzen semmire. Haza akartam menni, szóltam hát Jake-nek hogy vigyen el ha gondolja. Úgyis megbeszélnivalónk akad. Suttogta a kisördög az agyamban pimaszul. Nagyon jól éreztem magam meg minden, de rettegtem, hogy ha Ash felébred mindenre emlékszik. Ami egyenlő a halállal. Gyakorlatilag szerelmet vallottam neki. De nem csak én. Ő is. Kuncogva, szinte öntudatomon kívül voltam a boldogságtól. Nem is néztem mit teszek. A lábaim öntudatlanul vittek Ash szobája felé. Kopogtatás nélkül benyitottam, Ő pedig az ágyában az igazak álmát aludta, pontosan ahogyan hagytam. Felhajtottam a takaró szélét és mellébújtam. Mordult egyet és átkarolta a nyakamat.

-Szeretlek!Nem akarlak elveszteni amiatt a ribanc miatt!-Kiabálta-Becca... kérlek...

Erre nem tudtam mit mondani. Olyan őszinte volt, még ha csak álmában mondta is, hogy szorosan magamhoz öleltem.

-Sosem veszítesz el-Suttogtam és Ash mellkasára dőlve elnyomott az álom.

***

Másnap...ha nem is reggel, különös oknál fogva ugyanabban a pozícióban feküdtünk, azzal a különbséggel, hogy Ashley mosolyogva pásztázta az arcomat arra várva, hogy kinyissam a szemeimet. Meg is történt. Felmordultam amit hangos kacagással díjazott.

-Mennyi az idő?

-Még korán van...

Ránéztem az éjjeliszekrényén álló fekete kvarcórára, ami viszont éppen az ellenkezőjét jelezte és hangos csipogással köszöntötte a déli 12 órát.Felültem az ágyban, és úgy éreztem tudnia kell mindenről.

-Ugye azt tudod hogy álmodban beszéltél?-Mosolyogtam.

-Honnan tudnám? Aludtam. És mit mondtam?-Kérdezte kíváncsian.

-Hát ha nagyon tudni akarod... Szeretlek!"Nem akarlak elveszteni amiatt a ribanc miatt!Becca... kérlek..." Ezt mire véljem?

-Az igazság az, hogy ezt jobb lett volna éberen a tudtodra adnom, de így se volt semmi.

-Várj, várj várj! Milyen ribancról beszélsz?

-Hát...Monica általánosból. Kicsit visszamehettem az időben...-Nézett felfelé 

-Csak egy csöppet.

-Figyelj-Fordított maga felé-Nem vagyok jó az érzéseim kimutatásában. Nem is nagyon hangoztatom másoknak ha szeretem őket. De neked szívesen elmondanám akárhányszor csak kéred, hogy menthetetlenül beléd szerettem. És szeretném ha adnál nekem egy esélyt, hogy megmutassam, mennyire fontos vagy nekem.

Egy hang se jött ki a torkomon. Ashley Purdy szeret. Épp az imént vallott nekem szerelmet, én meg csak ülök itt mint akit fejbevertek... Gratulálok magamnak.

-Ez...ez... nem is tudom... olyan váratlanul ért. De mi lesz a fotósaiddal? Az újságokkal? A rajongóiddal? Az egészet elveszítenéd egy ilyen idióta miatt mint én. Hagyj egy kis időt nekem...

Felpattantam és kisiettem a szobából. Úgy döntöttem, gyalog megyek és kiszellőztetem a fejem. Hagytam egy papírlapot a fiúknak hogy el kellett mennem és kiléptem a csendes külvárosba. A hideg pirosra csípte az arcomat mire hazaértem. Benyitottam és ledőltem a kanapéra úgy ahogy voltam, ruhástól. Zakatolt az agyam. Tényleg bármit megtenne? Bevállalná? Miattam szenvedne? Hiszen erre vártam egészen mióta megismertem, most meg...csak nézek magam elé és várom a csodát. 

-Ennek véget kell vetnem-Mormogtam magamban és kiléptem a bejárati ajtón.