Harmadik

Másnap reggel telefoncsörgésre ébredtem. Álomkórosan érte nyúltam és vakon fogadtam a hívást.

-Jó reggelt álomszuszék!- Nevetett a telefonba Sarah.

-Mi a fene van mindenkivel? Mondd.-Sóhajtottam beletörődve a sorsomba, hogy már sosem fogok délig aludni.

-Itt van nálam a húgom, Juliet és a barátja, Andy...Be szeretnélek mutatni nekik.

-Most?-Nevettem fel kényszeredetten.

-Fél óra múlva? Starbucks?

-Legyen. Puszi.-Tettem le.

Kiment az álom a szememből. Felpattantam és rohanni kezdtem a fürdőszoba felé. Zihálva támaszkodtam meg a mosdókagyló két oldalán. Szemhéjtussal kihúztam a szemem, évtizedekig vacilláltam hogy mit vehetnék fel, nem igazán szokott bajom lenni ezekkel a dolgokkal de most... végül írtam egy SMS-t Ashnek, hogy mára be ne tervezzen semmit, majd nagyot sóhajtva készen álltam a találkozásra. Kilépve az ajtón megcsapott a szokatlanul hűvös levegő, ezért visszarohantam egy bőrkabátért.

Sétáltam egy jó ideig, mire megérkeztem a cipőm sarka elkophatott volna.

Benyitottam a kávézóba, a csengő pedig halkan jelezte érkezésemet. Messziről kiszúrtam a barátnőmet. A két idegen háttal ült nekem. Az egyikük egy szőkés hajú nagyon csinos lány, kedvesen felém nyújtotta a kezét.

-Juliet Simms.

A mellette ülő srác, gondolom ő lehetett Andy, követte a példáját.

-Andy Biersack.-Eresztett meg egy ezerwattos mosolyt.

-Örülök nektek! Rebecca Weller.

Kávét rendeltünk majd beszélgetni kezdtünk. Megtudtam, hogy mind a ketten zenélésből élnek és van egy Hollywoodban tanyázó bandájuk ami Black Veil Brides néven fut. És hogy Ashley is a tagja... Kérdések sorozata indult el bennem. Miért nem mondta? Mégis mikor gondolta tudatni velem hogy sztár? Mikor lelép koncertezni? Nem hiszem el... Csendben meredtem magam elé.

-Becca! Hahó..-Integetett Sarah a szemem előtt a kezével. Kissé elbambulhattam. Szegény Juliet. Már régóta beszélhetett hozzám.

-Ne haragudj-Mosolyogtam bocsánatkérően.

-Ugyan... Nincs kedved valamikor vásárolni menni?

-Hát, amikor neked jó! Legalább jobban megismerkedhetnénk közben.

-Eljöhetnél az egyik próbára.- Vetette közbe Andy. Bemutatunk a többieknek.

-Aha...hát...én benne lennék, ha ti is.-Találtam meg végül a megfelelő mondatot. Bár mosolyogtam és kedvesen válaszolgattam a kérdések sorozatára, nem hagyott nyugodni a tudat, hogy a legjobb barátom hazudott nekem. Nem akartam lepasszolni őket. Azonban Ash SMS-t küldött. Találkozni akar? Na azt nem! Vagyis...várjunk...adnom kell neki egy esélyt hogy megmagyarázza. Visszaírtam neki, hogy nemsokára indulok.

-Baj van?-Kérdezte aggodalmas hangon Andy.

-Dehogy is! Sajnos mennem kell, srácok.-Öleltem meg mindegyiküket.

Hosszas búcsúzkodás után lassan dél felé járt az idő, úgyhogy Ashl-sel megbeszéltünk egy ebédet. Mikor odaértem, már mosolyogva várt rám, de amikor meglátott, az öröm mintha odafagyott volna az arcára. Megölelt, de én csak mereven álltam. 

-Mi baj?-Nézett rám értetlen arccal.

-Ugyan Ash... Ne játszd meg magad. Nincs semmi csak essünk már túl ezen az egészen.

-Jól hallottam? Essünk túl? Azt hittem örülsz nekem.

-Igen. Örülök, és örültem is, de...

-De mi?

-Nem fontos-Haraptam el a mondanivalómat. 

Annyira hülyén hangzik, hogy számon kérném rajta hogy van egy bandája. Illetve nem is lenne baj, ha nem a Hollywood leghírhedtebb fiúbandájáról lenne szó.

-De fontos! Igen is fontos!

-Együnk.

-Rendben. Miért hívattál ide? Gondolom nem szimplán csak mert nem akarsz egyedül ebédelni egy átlagos szombat délutánon.

A pincér kijött az asztalunkhoz Ashley pedig rendelt mindkettőnknek.

-Valóban nem...El akartam mondani valamit...Szóval...

-Szóval? Már jól kezdődik.

-Szia! Te vagy Ashley Purdy?-Jött oda az asztalunkhoz egy nagymellű huszonév körüli lány.-Kaphatnék egy autogramot? Juuj, annyira oda vagyok érted, iszonyú helyes pasi vagy!-Áradozott.

-Köszi-Mondta majd megpuszilta a lányt. Annak viszont ennyi nem volt elég. Szépen rányomult. Bennem meg megállt az ütő.

-Ne haragudjatok, nekem ki kell mennem.-Álltam fel az asztaltól. Úgy éreztem elárultak. Meg akart beszélni valamit. Kirohantam a mosdók felé vezető folyosóra. 

Majd be a legelső fülkébe. Összekuporodtam a lehajtott ülőkén, és iszonyú bénán festhettem. Egy lány a lehajtott WC fedőn a város legszebb éttermében, elmosódott sminkkel, bőgve. Ez azonban nem tudott érdekelni. Kopogtattak. Egyszer, aztán megint.

-Bec, nyisd ki az ajtót! Beszéljük meg! Gyere ki! Kérlek...

-Menj el, menj, ne is lássalak. Bárcsak ne tudnám mi van veled. Bár ne tudnám, hogy Hollywoodi szupersztár vagy, aki miközben a legjobb barátjával ebédel, simán elmegy smárolni a fanjaival, bár ne tudnám, hogy bárkit megkaphatsz... Bár ne tudnám hogy... hogy éppen a női mosdóban vagy!-Nyitottam ki az ajtót.Nem mondhattam ki... Nem...Pedig tudnia kell...El akartam mondani neki, hogy bár ne tudnám, hogy ő az a srác akit sosem érdekelnék.

-Nem érdekel, nem érdekel ez az egész. Ezért hívtalak ide. El akartam mondani...

-Akkor mégis miért nem tetted?

-Hogy miért? Talán mert nem akartam, hogy emiatt másképp nézz rám, vagy hasonlók. Nem akartam hogy bármi is megváltozzon köztünk.

Aha. Szóval nem akarja hogy megváltozzon ami köztünk van. Rendben. Akkor így állunk.

-Hazamegyek.-Jelentettem ki.

-Elkísérlek.

Csendben elindultuk. Mikor a házunk elé értünk, megállított és maga felé fordított. Szinte kényszerített, hogy a szemeibe nézzek. Elvesztem bennük. -Mogyoróbarna szemei vannak-Gondoltam. Úristen. Mekkora hülye vagyok.

-Ne haragudj rám.-Mondta, majd puszit adott az arcomra és hátrálni kezdett. Megégette a bőrömet. Hiszen ő mondta, hogy nem akar többet mint barátság. Nem akar változtatni. Emellett már eltörpült a bandás kis incidensünk.Végül eltűnt az utca végén. Beléptem és levágva magam a kanapéra, úgy ahogy voltam, álomba sírtam magam.

Második

 

Másnap reggel Ash mellkasába fúródó fejjel ébredtem. Az ablaküvegen átszűrődő napsugarak csiklandozták az arcomat, azonban ez a legkevésbé sem izgatott. Hasogatott a fejem és alig álltam a lábamon. Az órára néztem és csaknem hanyatt vágódtam, ugyanis már egy cseppet sem volt reggel. Az ébresztő számlapja méregzölden csillogott, jelezve, hogy lassan dél felé jár az idő. Mivel ruháim nem voltak kénytelen voltam Ashéből válogatni. Az öltözködésünk nem sokban tért el. Kevéssel voltam lányosabb nála. Végül úgy döntöttem, dél legyen ide vagy oda, visszafekszem az ágyba. Bár ne tettem volna...elsőként csak törökülésben leültem és csendben feigyeltem ahogy ütemesen emelkedik a felsőteste, majd mikor már nem bírtam tovább, hanyatt vágtam magam mellette és puszit nyomtam az arcára. Semmi reakció. Tovább folytattam arcának elemzését mire morcosan kinyitotta a szemeit.

-Ne bámulj már! Így nem tudok aludni!

-Nem is kell aludnod! Hajnali 12 óra lesz körülbelül...10 perc múlva.

Felült az ágyban de rögtön hanyatt is dőlt a fejéhez kapva.

-Nocsak, nocsak...másnaposak vagyunk?-Mosolyogtam rá huncutul.

-Mért? Te nem?

-Ne felejtsd el, hogy egy bárban dolgozom, ahol annyi pia van amennyit akarok. Hozzak valamit?

-Aha...Egy marék fájdalomcsillapítót.

-Na az bebaszna -Gondoltam, de nem mondtam ki hangosan.Inkább elindultam megekeresni a konyhát. Nem volt nehéz, hisz az utcánkban minden lakás felépítése ugyanolyan. Más kérdés hogy ki melyik helyiséget használja konyhának. Végül nem kis bolyongás árán megtaláltam amit kerestem. Felslattyogtam az emeletre, de addigra már mélyen aludt.Úgy gondoltam amíg ő összeköti a kellemest a hasznossal, én hazamegyek és keresek valami göncöt magamnak. Felkaptam a tegnapi ruhámat majd a fürdőszoba felé indultam. Átöltöztem és fújtam néhány csepp parfümöt a fülem mögé és a csuklómra. Beledobáltam a kulcsaimat és a telefonomat a táskámba, a számomat az éjjeliszekrényén hagytam egy cetli kíséretében, miszerint keresek valami normális ruhát magamnak és vigyázzon nagyon magára. Végül kitrappoltam az ajtón, a langyos napsugarak csaknem kivakítottak a szobai sötét után, azonban hamar hozzászoktam. Az utcán gyalogolva csakhamar hazaérkeztem, a kulcsot elfordítottam a zárban és beléptem az ajtón. Teljes csend uralkodott, elsőként megpróbáltam valami rend félét csinálni. Több kevesebb sikerrel. Mosolyogva megigazítottam a képet amin Ashsel közösen pózolunk kinyújtott nyelvvel, grimaszolva. Átcseréltem a ruhámat, mert városnézésre megyünk. Ha egyáltalán a másnapos haverom megéri a 2 órát.  Reménykedtem bele. A fürdőszobában éppen tusvonalat húztam a szememre, mikor pittyegni kezdett a telefonom a zsebemben. SMS Ashtől.

"Ne haragudj, bealudtam. Gondolom otthon vagy, gyere ha elkészültél. Remélem még emlékszel merre lakom. xox. Ash."

Mosolyogva szánkáztak az ujjaim a telefonom képernyőjén.

"Semmi baj, remélem megtaláltad a fájdalomcsillapítót. Csak kívánnod kell. Mi a varázsszó?"

"Kurva gyorsan!"

Nevetve tettem el a telefonomat és elindultam Ash-hez. Mikor odaértem, Teljes harci díszben várt rám. 

-Akkor indulhatunk?-Kiabált ki az ablakon. 

-Amint megérkezem! Szellemileg is...

-És mikor gondolsz megérkezni?

-Most.-Léptem mellé majd óriási puszit nyomtam az arcára. 

-Szeretek így kezdeni egy városnézést...

Kézenfogva szaladgátunk a városban, mindent meg akartam mutatni neki és folyamatosan beszéltem. Boltról boltra jártunk. Az egyikben különösen sokáig időztünk, ahol rock és metál kiegészítőket árultak. Nagyon megtetszett nekem egy ezüstös keresztekkel ellátott karkötő.

 

Megvettem majd mehettünk. Mire hazaértem, este lett. Tele voltam rock, glam metál kiegészítőkkel. Nagy részét Ashtől kaptam. Letelepedtem az ágyamra és az ölembe vettem a laptopomat. Twitteremet látva nevetnem kellett. Egy képet töltött fel kettőnkről, alatta pedig egy rövid kiírás.

         
 

"Végre visszakaptam akit szeretek. És aki engem is szeret."

Gondolatok sokaságával aludtam el, illetve aludtam volna, ha nem SMS-ezzük át a fél éjszakát...Remek, holnap karikás szemekkel kelhetek...

Első

Az eső monoton ütemben kopogott a frissen cserélt üvegen. Szeretek így ülni és bámulni a fényekben úszó New Yorkot. A fülemben hangfalakat megszégyenítő erővel dobolt a zene. Vékony ujjamimmal a térdemen doboltam a zene ütemére és legszívesebben együtt ordítottam volna a szöveget az énekessel. A metál az életem részét képezte. Osztotta a véleményemet Ashley is. Ő volt az egyetlen barátom. Egész általánosban együtt lógtunk és a középiskola első felét is együtt húztuk le. Végül elment. Fogalmam sincs mi lehet vele, mit csinálhat most, vagy egyáltalán emlékszik-e még legalább a nevemre. Bár erre kevés esélyt látok, mégis mindig reméltem, hogy visszajön és soha többet nem megy el... Azonban ez mind csak álom... Gondolataim áradata hirtelen megakadt, mert ahogyan körbejárattam a tekintetemet, a pillantásom egy dobozon alaposan elidőzött. Kikaptam a dugókat a fülemből és közelebb léptem. Alaposan belepte a por, de még így is jól tudtam mi rejtőzik benne. Nyolc év emléke. Óvatosan a komód felé léptem majd ujjaimmal lesöpörtem a port a ládikóról. Ezt is Ashtől kaptam. Volt benne minden, de tényleg minden. Órai levelezések, tőle kapott CD-k, Karkötők, cetlik, cukorpapír, ajándékok, közös képek, egyéb apróságok... Letelepedtem a fotelba majd ölembe húztam a dobozt, és csak néztem... néztem azt a rengeteg tárgyat, amikhez milliónyi emlék kötött. Csendesen lapozgattam a képek, üdvözlőlapok sokaságában, mikor megállapodott a tekintetem egy képen. Rövid hajú vékony srác volt, haja selymesen omlott a vállára, Vajon mennyit változott? Mi lehet vele? Foglalkoztatott a gondolat, annyi de annyi kérdésem volt még... Nagyon hiányzott, Félretettem a fotót, és ekkor szemet szúrt rajta a lendületes, mégis férfias kézírás.

                   "Kérlek ne felejts el! Ha hiányzom, csak kívánnod kell!  

                                         

                                                     Ash"

Megmosolyogtam az utolsó mondatot. Hányszor kívántam már hogy jöjjön vissza. Még nem jött volna el az ideje? Nem tudom. Azt viszont tudom, hogy az emlékeim burkán keresztül meghallottam a telefonom csörgését... Nyögdécselve nyúltam utána, majd a fülemhez emeltem. Ismeretlen szám? Mi a fene? Ránéztem az órámra és csaknem hanyattvágódtam. Már 10 perce dolgoznom kéne. Felpattantam és sietve öltözködni kezdtem. Feketét feketével... a hajamat leengedve hagytam a vállamra omolni, beleugrottam egy fekete bakancsba, a táskámba dobáltam a telefonomat és feltéptem a bejárati ajtót, Nem laktam messze a bártól ahol pincérkedem, tehát ha rohanok... Simán beérhetek 15 perc késéssel. Beléptem a hátsó ajtón amely a női mosdók felé vezetett és külön a személyzet számára alakították ki. Megmostam az arcom majd erős tusvonalat húztam a szemhéjamra. Késznek nyilvánítottam magam, már csak meg kellett keresnem Saraht. Ő volt a legjobb barátnőm és egyben a vezetője ennek a helynek. Gyakran átjött hozzám mikor egyedül éreztem magam. Most pedig ölelésre tárt karral közelített felém. Mikor elém ért, ujjait játékosan a nyakam köré fonta jelezve, hogy nincs több késés.

-Halljam, Becca, mi történt? Ugye nem...?

-Nem. Csak Ash... tudod... Aggaszt...

-Erre még visszatérünk-Lökött egyet a vállamon, majd a bárpult felé terelgetett.-Ma nem dolgozol Angyalkám.

-Hogy érted ezt? Munka időm van.

-Jött egy lány és elég új a buliban. Bele kéne szoktatnom az életbe egy kicsit. Szóval érezd jól magad.

Ezzel sarkon fordult majd ott hagyott a zenére tomboló emberek között.

Összerezzenetem, mert két kar fonódott a derekam köré. Megpenderülve láthattam, hogy egy ismerős mogyoróbarna szempár szegeződik rám. Totális déjà-vu érzés kerített hatalmába, de egyszerűen nem bírtam rájönni miért nem tudok szabadulni tőle. Értetlenül meredtem rá, mire megdermedt és elengedett.

-Nem ismersz meg?

-Hát...úgy tűnik... Istenem... valahol már láttalak-Pirultam el. Te jó ég...Ez aztán vérciki. Úgy tűnt neki nem, mert felém nyújtotta a kezét.

-Ashley Purdy...

Megállt bennem az ütő... Ashley lenne az? Édes istenem, vétkeztem! A legjobb barátom elmegy 3 évre én meg nem ismerem meg? Ne... Gondolkodás nélkül a nyaka köré fontam a karjaimat és magamba szívtam ruhájának illatát. Ami cseppet sem változott. 

Ash annál inkább... A haja fekete, a szemeit erősen kiemeli szemhéjtussal, magasabb lett és izmos...Nyoma sincs rajta a régi cingár kis senki énjének. Ez egy új Ashley. Kész férfi. 

-Istenem...- Többet nem tudtam kinyögni, mert nem is engedte. Magához szorított, mintha sosem akarna elengedni.-Nem hiszek a szememnek.

-Nem változtál...- Nevetett fel. Mondhattam volna hogy ő sem de ez nem igaz.

-Hogy kerülsz ide?

-Ideköltözöm. Körülbelül egy utcányira lakom innen, gondoltam nem ártana körülnézni. 

-Körbevezetlek...közben mesélhetsz. Mondjuk holnap? Nem dolgozom, Sarah felvett valakit és betanítja. Ő csinálja most a melómat.

-Várj...-Gondolkodott el-Hiszen még a számodat sem tudom. 

-Igaz-Mosolyodtam el. Letéptem a szalvéta sarkából egy darabot, ráfrkáltam a számom és a kezébe adtam.-Annyira örülök hogy itt vagy!

-Hát még én...olyan régóta kerestelek már.

-Igazán? Olyan nehéz engem megtalálni?

Akkor ezek szerint igen. Azonban ez most nem számított. Ash-sel az egész éjjelt végigbeszélgettük, rengeteget táncoltunk és nevettünk. Közben rengeteg dolgot megtudtam róla... végül alaposan leittuk magunnkat mind a ketten. Az utolsó emlékképeimben a kapujukban állunk... A többit mind elnyomta a fejembe nyilalló fájdalom. Már arra sem emlékeztem, hogy Ash az ágyára fektetett és betakart, ő pedig mellém feküdt a másik oldalra...